7# Together we'll never fall

A

levegő hideg volt és nyirkos. Aphra léptei egyre gyorsabbá váltak a végtelen sötétségben, fogalma sem volt róla, mi az, ami egyre tovább és tovább hajszolja a semmibe. Hirtelen halvány fény pislákolt előtte, ám a forrását nem látta, maga mögül pedig léptek hangjaira lett figyelmes. Ijedten pillantott hátra, és a látványtól még inkább elkapta az érzés, hogy nem kellene megállnia. Reylik és Emery közeledtek felé, sokkal nagyobbak voltak, mint ő, arcukon pedig ugyan olyan, lenéző, gúnyos vigyor húzódott.

- Hová futsz, Benks? - kacagott fel lány, a Reylik pedig természetesen rákontrázott.

- Csak nem berezeltél, te kis szerencsétlen?

Aphra azonban csak a válla fölött pillantott át rájuk, meg sem állt, ám pont mikor előre fordult volna, beleütközött valakibe. Nyekkenve kapta a tekintetét a nála jóval magasabb Elysiára, aki erősen megfogta a vállait.

- Nem vagy ide való, takarodj haza! - vicsorgott az arcába a lány, ijedtében rúgkapálni kezdett a sötétben, mire az alak egy szempillantás alatt eltűnt, jobban mondva mögé került, és szinte vezette tovább a szintén Aphrát hajszoló Emeryt és Reyliket. A lány immár futott, és bár rájött, hogy álmodik, semmi kedve sem volt átélni még így se, ahogy Elysia péppé veri.

Érintést érzett a csuklóján, majd valami nagy erővel maga felé rántotta. Jonathan Rephlix komor tekintettel vizslatta, miközben nem kímélve a lányt, magasra emelte a kezét, hogy semmiképp se menekülhessen.

- Többet vártam magától - morogta halkan, csalódottan, a szorítása pedig egyre inkább erősödött - Nem így terveztem ezt, Benks - Aphra kétségbeesve próbálta kiszabadítani a kezét, ugyanis a trió már vészesen közel járt, ám a kormányzó nem engedett szorításából.

Halálfélelemmel pillantott oldalra, hol jár Elysia és a másik kettő, ám helyettük csak valamivel arrébb, Ryker állt, látszólag teljesen hidegen hagyták a történések.

- Százados! Segítsen! - kiáltott oda a lány, ám a férfi csak lassan közelebb sétált, hogy ne kelljen felemelnie a hangját.

- Nagyot csalódtam magában - mondta, alakja pedig megremegett, majd beleveszett a sötétségbe.

Aphra számára nem maradt más választás, olyan erőset rúgott a kormányzó lábába, amilyet csak tudott, mire a férfi elengedte őt, ám meg sem mozdult, sziklaszilárdan állt ott, ahol volt, csak a kezét engedte le. Tekintete továbbra is hideg fényben csillogott, harag vagy fájdalom nélkül. A lány futásnak eredt, nem tudta, hova és merre tart, csak abban volt biztos, hogy fel akar végre ébredni.

A kép kezdett kitisztulni, és az istálló körvonalazódott előtte. Talán sikerült elterelnie a gondolatait, befolyásolva ezzel az álmát? Lehetséges, csinált már ilyet. A palakövekre lépve azonban elbizonytalanodott. A vörös sárkány bokszának ajtaja tárva nyitva állt, a nyergest lángok marták, a padlót pedig korom és vér elegye borította. Aphra remegő lábakkal lépett közelebb. Nem. Az nem lehet, hogy ő tette. Nem lenne rá képes…

A háttérből recsegés, majd morgás. A lány ijedten fordult meg, és nem is sejtette, hogy amit látni fog, sosem felejt majd el.

A vörös sárkány ott állt mögötte, nagyobb volt, mint amilyenre emlékezett, szemei fehér fénnyel égtek, miközben lassan közelebb lépdelt. Lábai sötétlő vérfoltokat hagytak maga után, és halk sziszegéssel közelített fejével, ahogy kiegyenesítette görbe nyakát. Látszólag teljesen magánkívül volt, a félelem minden nyoma eltűnt róla, csak őrjöngő düh sugárzott belőle.

- Hé, kislány… - suttogott elcsukló hangon Aphra - Nem teheted ezt… Én a… A barátod vagyok.

Ám ahogy a szavak végére ért, a sárkány mélyről jövő hangon felüvöltött, elrugaszkodott, karmai pedig pillanatokon belül átszúrták a lány testét…

Aphra szemei azonnal kipattantak, mozdulni azonban mégsem mert, ugyanis még mindig erős nyomást érzett. Hosszú másodpercekig a lélegzetét is visszatartotta, félt, hogy amint megemelkedik a mellkasa, a sárkány karmai hasító fájdalomként cikáznak végig a testében… Aztán persze tudatosult benne, hogy álmodott, még akkor is, ha a vége már olyannyira valóságos volt… Mégis, volt benne valami, ami szinte már elhitette vele, hogy az rémtörténetbe illő események valóban megtörténtek.

Végül óvatosan felült, és az ablak felé fordult. Az ég már sötét- és világoskék átmenetekben pompázott, valószínűleg ébresztő előtt nem sokkal járt az idő. A félhomályban feketén kirajzolódó, szomszédos ágy felé pillantott, ahol Amy még javában aludt. Kettejük közül, még Aphra szinte éjfélig nyúló, istállóba tett kiruccanásai ellenére is a kedvtelen szőkeség volt az, aki később feküdt le. Rendszerint a könyvei egyikét bújta, bár ez nem volt meglepő, mindig a legváratlanabb helyeken kapta elő őket, szinte már elvárható volt tőle, hogy lefekvés előtt is olvasson.

Az ébresztő után szokás szerint pillanatok alatt felöltöztek, és vigyázban, még kabát nélkül kiálltak a folyosóra a szobájuk elé. Rendszerint Ryker százados tartotta a reggeli, futás előtti szemlét, ám néha tiszteletét tette mellette az egyik ezredes is, akinek mindig volt némi keresetlen szava mindenkihez. Legtöbbször szerencsétlen Amyt pécézte ki magának, aki bár igyekezett teljese tisztelettel viseltetni irányában - tehát mellőzte a „Ja” és „Aha” szavakat -, szokatlan jellemvonásaitól nem igen tudott megszabadulni, és átlagos hanglejtését, melyet Aphra már kitapasztalt, sokan flegmaságnak vélték.

A futás már meg sem kottyant számára, mint az első pár héten, most azonban újabb kihívással találta szembe magát. Bár a nadrághoz, amit viselniük kellett, járt egy belső, melegebb bélés, senki se figyelmeztette őket, hogy mától talán szükségük is lesz rá. Nexur mediterrán éghajlatú ország volt, de télen ide is elért a hűvös idő, bár a hőmérséklet csak ritkán kúszott nulla foka alá. Mindenestre, a tavaszi-őszi húsz-huszonöt fokokhoz képest ez most szokatlan és gyors váltás volt.

Az istálló, azonban mint mindig, most is megváltás volt számukra. Odabent mindig jó pár fokkal melegebb volt a sárkányok miatt, úgyhogy már csak a hőmérsékletváltozás miatt is jó érzéssel lépett be az épületbe. Arról nem is beszélve, hogy mióta múlthéten elkezdődtek a légi edzések, minden nap tele volt izgalommal. Aphra egy sziklaugró, Tezoth nyergében tanulta meg az alapvető mozdulatokat és parancsokat a levegőben, és bár a kék hím kiváló társaságnak bizonyult, titkon mégis sokszor elképzelte, hogy a nagy vörös hátán ül.

Tezoth nem volt kistermetű a többi fajtársához képest sem, de valósággal eltörpült Raziel mellett. A magasságát tekintve, hosszú nyaka egyértelmű előnyt szerzett neki, ám Emery kis kedvencének méretei egyedülállóak voltak még a században is. Vagy, ahogy Amy fogalmazott, „Ez akkor, mint egy ház”. Ryker százados az első napon azon gondolkozott, beférnek-e egyáltalán a vállai a bejárati ajtón, és bár centiken múlott, de sikerült beterelni a bokszba is. Ráadásul mindenki kíváncsian várta, hogy az alig százötvenöt centiméter magas lány hogy pattan fel a hátára gyorsan, mert legalább kétszer-háromszor olyan magas volt, mint ő. Látszott, hogy megszokott páros voltak: míg Raziel oldalra hajtotta a fejét, a lány a kezeivel megkapaszkodott a hevederben oldalt, a lábával fellépett a sárkány kemény kosszarvára, majd egy nagyobb lendülettel felhúzta magát a nyeregbe. Raziel egyébként egy nyugodt természetű, bár néha kicsit makrancos fekete sárkány hím volt, Emery elmondása szerint pedig halálos fegyverként funkcionált harcközben. A fajtából adódóan, rendkívül kemény, fekete pikkelyein kívül vörös szemei is elég ijesztő hatást kölcsönöztek neki.

És persze ott volt Elysia és Jäger. Az ő sárkánya sem sziklaugró, hanem egy sokkal ritkább, és valamivel kisebb faj, egy büszke viharvadász volt. Az alacsonyabb marmagasság azonban egy percre sem tévesztett meg senkit: Jäger halálos ellenfélnek bizonyulnak bárkivel szemben. Elysia viharok idején mindig jól beöltözve ült fel a nyeregbe, és látszólag öngyilkosságot elkövetve repült bele a felhőkbe. A viharvadászok a villámokat felhasználva áramot raktároztak el a testükben, amit később, még néhány hétig képesek voltak kiereszteni, akár a szájukon keresztül is, vagy erőteret képezve maguk köré. Jäger a többi viharvadásztól némileg nagyobb volt, és bár ránézésre is élénktermészetű hímnek bizonyult, Elysia mellett mindig nagyon összeszedett és engedelmes volt.

Aphra hajlamos volt ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal terhelni magát, és erre csak akkor jött rá, mikor már épp a nyeregtől szabadította meg Tezothot, aki elégedetten fellélegzett, mikor a könnyű bőrszerszám lecsúszott a hátáról.

- És ez biztos? - hallotta meg az egyik rajtag hangját, de a párbeszédre még nem is figyelt fel. Csak a neve említésekor kapta fel a fejét.

- Teljesen. Benks lesz az, semmi kétség - válaszolt egy másik, idősebb férfihang.

- Ki más? Senkinek se lenne szüksége protekcióra, csak neki. Pedig úgy hallottam, nem is gazdag a családja.

- Attól még lehet összekuporgatott pénzük. Talán mindig is erre tartogatták.

- Tudták, hogy semmi se lesz a lányukból egy kis mellékes nélkül - nevetett halkan, gonosz hangon a fiú, ám mikor Aphra összevont szemöldökkel kipillantott a bokszból, elhallgattak. Persze nyilván nem az ijedtségtől, de ez most mindegy is. Az idősebb oldalba vágta társát, majd gúnyos kuncogással kisétáltak.

Aphra fújtatott egyet, és behúzta maga mögött a boksz ajtaját, tekintetével pedig Amyt kereste, helyette viszont Elysiát pillantotta meg, aki nem messze tőle, Jäger fejét simogatva, szúrós tekintettel figyelte. A lány nagyot nyelt, és egy darabig még állta a tekintetét, majd mikor a szakaszvezetője szigorított amúgy is könyörtelen tekintetén, inkább csak tovább állt, kerülve a konfliktust.

****

Az éj hamar leszállt, nagyjából kilenc óra lehetett, amikor Aphra úgy döntött, hogy ideje lesz elindulni az istállóba. A századost mindig hamarabb találta ott, most pedig úgy döntött, inkább ő akar előbb leérni. Óvatosan kilesett a szobájuk ajtaján, majd még hátrapillantott Amyre, aki épp valami finom bőrkötéses, eddig nála nem látott könyvet olvasott. Falta az irodalmat, ezt nagyra becsülte benne.

Mikor megbizonyosodott róla, hogy odakint tiszta a terep, gyorsan végigosont a folyosón, és olyan nagy ívben elkerülte a társalgót - ahol most hangos beszélgetés és nevetés közepette kártyáztak és iszogattak a katonatársai -, ahogy csak tudta. Odakint sötét volt, csak a petróleumlámpákban izzó sárgás lángok világították meg az utat. Hűvös volt az idő, viszont ez a kis hideg még jól is esett neki, mielőtt belépett volna a meleg istállóba. Az ajtó hangjára több sárkány is mocorogni kezdett, némelyik fel is szisszent vagy horkantott a sötétben. Aphra kitapogatta a bejárat melletti állványról az egyik kisebb, hordozható lámpást, majd meggyújtotta azt.

El kellene végre már nevezni - mosolyodott el, ahogy elindult az istálló folyosóján, és még megállt Tezoth bokszánál, hogy a rácson át megsimogathassa a fejét. Hirtelen nyílt az ajtó, Aphra pedig azonnal elfordította a lámpa kapcsolóját, a láng pedig másodpercek alatt elhalt a burában.

- Csak én vagyok - a százados hangja, mint mindig, most is nyugodt és kedves volt, talán még jobban, mint általában. A lány hangosan fellélegzett, majd megkönnyebbülve gyújtotta meg újra a lámpást.

- Jó estét százados - tisztelgett, ám Ryker csak halvány mosollyal az arcán elsétált mellette.

- Mondtam már, hogy ilyenkor mellőzheti a formalitásokat - mondta halkan, miközben a vörös bokszához sétált. Odaérve elővett egy noteszt és egy tollat - Tizenkettedik alkalom - jegyezte fel magának gyorsan a százados, majd felnézett, hogy szemügyre vegye a sárkányt, mikor Aphra mellé lépett a lámpással - Megint szedett fel magára pár kilót - írta még fel, majd arrébb lépett, hogy teret adjon a lánynak - Lépjen be.

- Igenis - mosolyodott el a szólított, és még vetett egy utolsó pillantást a sárkányra az üvegen át, ami jó ideje tiszta volt már. A nőstény most is a sarokban ült, ám már nem félt, inkább csak tartotta a távolságot. Az utóbbi két alkalommal Aphra már nem is hozott magával halat, anélkül is bebocsájtást nyert a bokszba.

Mély levegőt vett, hogy rendezze a szívverését. Bár már nem félt tőle, az izgalom még minden alkalommal átjárta, mikor a bokszba lépett. Most pedig, még a hajnalban látott álma is nyugtalanította. Egy pillanatra még bevillant elé, ahogy a nőstény rásziszeg, ám a százados várakozó tekintetére megemberelte magát, és határozottan, de higgadtan kitárta az ajtót.

- Ezúttal is nyugodtan fogadja a közeledést - lépett közelebb hangosan jegyzetelve Ryker. Aphra közeleségét már megszokta a sárkány, most azon dolgoztak, hogy más emberek társasága se feszélyezze.

- Szia, kislány - köszöntette mosolyogva az állatot a lány, miközben lassan araszolt felé. Minden figyelnie kellett, hogy ne érezze sarokba szorítva magát. A sárkány halkan felhorkantott, de nem mutatta jelét annak, hogy ma különösebben igényelni a fizikai kontaktust - Na, ne csináld már. Egésznap arra vártam, hogy bejöhessek hozzád - beszélt hozzá tovább, ám szavai süket fülekre találtak, a sárkány csak kedvtelenül morranva fentebb emelte a fejét. Aphra halkan felnevetett - Akkor is megsimogatlak - mondta eltántoríthatatlanul, és óvatosan végigsimított a nőstény puha bőrén, miközben jól szemügyre vette közelebbről is - A dudorok nagy része eltűnt, már csak pár van itt a nyakánál meg a vállánál - szólt hátra a századosnak, akik buzgón le is írt mindent. A sárkány eközben mégiscsak közelebb dugta a fejét, aztán még meg is bökte a lány oldalát, lehetséges nassolnivaló után kutatva, ám mikor rájött, hogy ezúttal sem hozott semmit, csalódottan fújtatással a helyiségben tartózkodó másik ember - Ryker felé fordult.

- Rám hiába nézel - mosolygott rá a férfi, majd eltette kabátja belső zsebébe a noteszét, és kinyújtott kézzel, lassan közelebb lépett, hátha a sárkány közeledik felé, az viszont rövid szaglászás után ásított egyet, és visszafordult a lányhoz.

- Mindkettőnkben megbízik - simogatta meg a nyakát újra Aphra, aztán bátorságot gyűjtött, és át is ölelte. Hallotta, ahogy a hirtelen érintéstől a sárkány lélegzete egy pillanatra megakad, és hátrébb is akart volna húzódni, ám a nyakán csimpaszkodó lány olyannyira meglepte, hogy inkább nem mozdult, csak halkan felszisszent.

- A kérdés az, hogy mennyire.

- Mire gondol? - pillantott oldalra még mindig a nőstény nyakát ölelve az ezredesre, aki ravasz mosollyal figyelte a párost.

- Megpróbálod felszerszámozni? - a kérdés váratlanul érte Aphrát, akinek először elkerekedtek a szemei, majd eltátotta a száját.

- Micsoda?

- Jól hallotta.

- De… Ez most komoly? - kérdezett vissza még egyszer a lány, a férfi azonban csak mosolyogva felvonta a szemöldökét, nem akarta ismételni magát.

- Hozom a kantárt és a nyerget - fordult is sarkon Ryker, Aphra pedig tétován nézett fel a sárkányra. Izgatott volt az új kihívás miatt, azonban némi félelem is volt benne. Valószínűleg soha, senki sem ült még a hátán, és most lesz rajta először szerszám. Vagy talán a múltban megpróbálták felnyergelni, de arról is rossz emlékei vannak.

Már épp fel akarta tenni a kérdést, hogy nem lenne-e ez még túl korai, ám a százados olyan természetességgel lépte át a boksz ajtaját, hogy sárkánynak ideje sem volt megijedni vagy meglepődni, Aphra legnagyobb meglepetésére nyugodt maradt.

Ez igen - ismerte el magában a férfi hozzáértését, aki óvatosan letette a falhoz a szerszámokat, majd a lányra pillantott a kantárral és a zablával a kezében. Aphra mély levegőt vett, végül elvette a szerszámokat, és óvatosan a sárkány felé nyújtotta azokat, hogy először megszagolhassa.

- Tudtommal már volt rajta szerszám - lépett kicsit közelebb a férfi, mire a sárkány felszisszent, úgyhogy a százados inkább visszaállt a falhoz - A biztonság kedvéért azért óvatosan tedd rá, először a szíjakkal próbálkozz, és csak utána a zablával - adta ki a további utasításokat, miközben kissé feszülten figyelte, hogy közbe kell-e lépnie.

Aphra mély levegőt vett, és mielőtt még a sárkány érdeklődését vesztette volna, az oldalához lépett, és lassan, óvatos bekapcsolta a szíjat az állat szarvainak tövénél, a tarkójánál, aki ezt csak halk szuszogással reagálta le. A lány bíztatásként megsimogatta hatalmas fejét, majd a többi szíj is a helyére került.

Várt egy-két percet, majd a szájához közelítette a zablát, ugyanis ha hozzá lett már szokatva a kantárhoz, akkor egyből tudni fogja, mit kell tennie. Eleinte nem értette egyébként, hogy miért is van zabla a sárkányok szájában. Az alap funkcióját tudta, de mivel az ő bőrük sokkal keményebb, nem volt benne biztos, hogy egyáltalán megérzik-e a szárak meghúzásakor keltett nyomást. A kiképzésen persze megtudta, hogy a sárkányok páncélként szolgáló bőre csak nagyon kevés helyen érzékeny, a szájuk az egyik ilyen pont.

A nőstény némi habozás után, lassan kinyitotta a száját, Aphra pedig egy pillanatra elbizonytalanodott, ugyanis így az ujjai végzetesen közel kerültek a tűhegyes, oldalt recés fogakhoz, ám a következő pillanatban már gondolkozás nélkül tette a dolgát. A sárkány először megpróbálta a nyelvével eltolni a fém rudacskát, ám a lány halk nyugtatására megkegyelmezett neki.

- Ne hagyj neki időt, hogy gondolkozzon - korrigált egyből a százados halkan, mikor Aphra mosolyogva hátranézett - A nyerget általában nehezebb felrakni.

Perceken belül minden alapfelszerelés felkerült a sárkányra, akin bár látszott, hogy kényelmetlenül érzi még magát miatta, nem kifejezetten zavarja, hogy felszerszámozták. A lány sírni tudott volna örömében, de a százados jelenlétében esze ágában sem volt a - szokásosnál több - gyengeséget mutatni.

- Megpróbálhatnál rá felülni - szólalt meg váratlanul Ryker, és közelebb is lépett. Aphra kíváncsian pillantott rá hátra.

- Nem lesz ez hirtelen… gyors?

- Nem. Ha szerszám már volt rajta, az lehet az egyetlen szokatlan dolog számára, hogy legalább egy éve nem tették rá újra. Fogd meg a kengyelt és helyezd rá a súlypontod, ha kimozdul, vagy rá morran, akkor korai.

A lány sóhajtva tette, amire kérték, ha rajta múlt volna, még várt volna pár napot, de a százados nyilván tudja, mit csinál. Mellesleg, egyre sürgetőbb a helyzet, a háború előtti feszült hónapokban járnak, eléggé indokolt a sietség. Végigsimított a sárkány oldalán, majd mindkét kezével lassan ránehezedett a kengyelre. Az állat azonnal oda fordult, ám nem lépett félre, látszólag csak nem értette, hogy mi is történik.

- Ugye bízol bennem? - pillantott rá sokatmondóan a lány, a sárkány pedig nem vette le róla a szemét, és kissé feszülten figyelte, ahogy Aphra lassan felkapaszkodik a hátára. Amint leült a nyeregbe, vörös barátja lépett párat előre, miközben végig őt nézte, majd egyhelyben forogva próbálta értelmezni a helyzetet. Valószínűleg most először ültek a hátán, és meglepően jól tűrte ezt - Hé, hé, nyugi - nevetett fel halkan Aphra, és óvatosan meghúzta a szárat, a sárkány pedig amint nyomást érzett a szája sarkában, sértett morgással megtorpant.

- És még kételkedett benne, hogy nem haladunk-e túl gyorsan - lépett melléjük Ryker, Aphra pedig széles mosollyal válaszolt erre. Hosszú hetek után, most először érezte azt, hogy sikert ért el valamiben.

****

Már közeledett a hajnal, a sötétlő eget pedig halványan kékre festette valami földön túli fény, mikor a laktanya ajtaja halk nyikorgással kitárult.

Aphra óvatosan lesett ki a nyíláson, és ahogy sóhajtott egyet megkönnyebbülésében, látta, ahogy a meleg levegő az ég felé száll. Összébb húzta magán a kabátján, miután becsukta maga mögött a szárnyas faajtót, még az istálló felé sétálva felvette a gyakorlósisakot, ami olyan volt, akár a lovasság kobakja. Magabiztosan lépett be az épületbe, ahol már haloványan égett egy petróleumlámpa.

Az előző két éjszaka kivitték először csak az istálló folyosójára a sárkányt, majd az épület takarásában lévő kis gyakorlópályára. Nem csináltak semmi, csak hagyták, hogy szaglásszon, és körbenézzen, egyelőre még láncon, ami az istálló mellett volt rögzítve, mélyen a földben. Eredetileg állatorvosi vizsgálatok alkalmával használták idegesebb sárkányokon, de most is kiválóan helyt állt.

A ma azonban hajnali időpontot beszéltek meg, ugyanis ez a nap más volt, mint a többi. Ma volt a Nagy Nap, amikor is először próbálnak meg repülni vele, és ezt inkább a hajnali félhomályban tették meg, mintsem a teljesen sötétségben.

- Felszerszámoztam, siess, odakint várlak Tezothal - utasította sietve a férfi, majd gyors léptekkel eltűnt az istálló elejében uralkodó sötétségben, csak az ajtó hangja árulkodott róla, hogy valóban kiment. Aphra megszeppenve nézte pár másodpercig a sárkányát. A nőstény valóban ott állt teljes menetfelszerelésben, és kíváncsian dugta ki a fejét a félig nyitva hagyott bokszajtón. Nem habozott tovább, kitárta az teljesen, és határozottan megfogta a kantárszárat, hogy elinduljon az ajtó felé vele.

Kopogott, hogy megbizonyosodjon róla, nem épp rosszkor lépnek ki az épületből, ám az ajtó kinyílt, így mély levegőt véve lépte át a küszöböt a nősténnyel az oldalán. A százados futólépésben indult el az egyik mellékúton, a lány pedig gondolkodás nélkül követte, nyomában a sárkánnyal.

Elég sokáig, talán tizenöt, húsz percig tartották is ezt a tempót, majd mikor már elég mélyen bent jártak a laktanya melletti erdei autóúton, lassították, és pár pillanatra meg is álltak pihenni.

- Gondolkoztál már a nevén? - egyenesedett fel a férfi, miután rendezte a légzését, és övére lecsatolta a kulacsát, majd illedelmesen a lány felé nyújtotta. Aphra hálásan el is fogadta azt, majd miután ivott, visszaadta a férfinek.

- Igen. Serpeidának akarom hívni.

- Serpeida? Honnan van ez a név? - kérdezte meglepetten a százados, miközben gyors sétatempóban újra elindult.

- Sokat gondolkoztam rajta, aztán találtam egy tulmai szótárat. Tudja, a keleti sivatag őslakosai.

- Hm - helyeselt a férfi, jelezvén, hogy tudja, miről is van szó.

- Tulmánul „csillaghullást” jelent - mosolyodott el a lány, a százados pedig nem mondott semmit, csak elismerően bólintott. Ez igen.

Még nagyjából tizenöt percen át gyalogoltak, mire az erdő ritkulni kezdett, és egy fennsíkon találták magukat. Aphra szíve a torkában dobogott. Komolyan egy szirtről kell elrugaszkodni a sárkánnyal?

Ryker százados valószínűleg észrevehette a kételyt az arcán, mert a vállára tette a kezét.

- Pontosan azért hoztam magammal én is Tezothot, hogy ha baj lenne, tudjak segíteni - mondta elszántan, majd felült a sziklaugró hátára, és finoman megrúgva annak oldalát, alacsonyan továbbsiklottak a peremhez.

Aphra nyelt egy nagyot, majd felkapaszkodott a sárkány nyergében, és elrendezte a kezében a szárat.

- Ez most nagyvízválasztó lesz, Serpeida, érted? - kérdezte már csak azért is, hogy a sárkány szokja a nevét, és jelzésképpen megsimogatta a nyakát. Az elmúlt pár éjszaka megértették vele, melyik mozdulat mit jelent, a nőstény pedig kiváló tanítványnak bizonyult. Azért a jutalmazás is nagy szerepet játszhatott ebben, amint megérezte a hal szagát, egyből tudta, mit várnak tőle. Ettől függetlenül Aphra még nem mert elsiklani a talaj felett a sárkánnyal, így csak ügetve indultak a százados után.

- Lehet, hogy eleinte ő is félni fog, de te csak kitartóan kényszerítsd rá, hogy elrugaszkodjon. Ha nem is egyből, de pillanatokon belül szárnyra fog kapni. A fiókáknak is megy, neki is fog - adta ki az utasítást Ryker, és hátrébblépett Tezothal, hogy a zöldfülűeknek legyen elég helye elrugaszkodni.

- Rendben Serpeida - szorította meg a kantárszárat idegesen a kezében a lány - Menjünk - mondta hangosabban és valamivel határozottabban is, ám mikor a sarkával megpöccintette a sárkány oldalát, bár előre lépett, a peremen mégis megállt, és behúzott nyakkal nézett le a mélységbe.

- Folytasd.

- Serpeida, fel! - húzta hátra a szárat, hogy a nőstény kiegyenesítse a nyakát, és a nyeregben is hátrébb dőlt, hogy ne a mélységet bámulja, inkább a horizontot. Tett egy lépést előre, majd hátrálni akart, de a lány ügyesen korrigálta ezt, ám elrugaszkodni még mindig nem sikerült. Tett egy kört sétálva vele hátrébb, majd újra ráfordult a szirtre, ám a szélén minden alkalommal megtorpantak. Még Ryker is tett egy kört a levegőben, hátha Serpeida magától kedvet kap, eredménytelenül.

- Lelökni azért nem akarom - morgott a százados, mikor már meg lehetőséget nem is nagyon látott.

- Talán korai neki - sóhajtott a lány lemondóan, és már épp meg akart fordulni, amikor mögöttük a fák közül egy vadkakas hangos kukorékolása miatt a sárkány egész teste megrázkódott, majd ijedten levetette magát a szirtről.

- BENKS!

Aphra rémülten felsikoltott, és kétségbeesésében a szárat rángatta, miközben Serpeida teljes rendezetlenséggel, ide-oda csapkodott a szárnyaival zuhanás közben. A lány előtt lepergett minden, amit a repülésről tanult, ám lévén, hogy képzett sárkányon lovagolt eddig, senki se készítette fel erre a helyzetre.

- Benks, ugorjon ki a nyeregből! - hallotta maga mögött a férfi kiáltását, aki bizonyára zuhanórepülésben utána is eredt Tezothal, ám túlságosan is lekötötte a probléma megoldása ahhoz, hogy ezt ellenőrizze is.

- Nem! - kiáltott fel elszántan, és hirtelen ötlettől vezérelve maga felé kezdte húzni a szárakat, ennek hatására a sárkány felkapta a fejét, és ahogy a teste egyenesbe jött, egyszerre csapott egyet mindkét szárnyával. Habár szinte észrevehetetlenül, de lassultak, és ez Serpeidának is feltűnt, úgyhogy buzgón csapkodni kezdett. Aphra megkönnyebbülve mély levegőt vett, érezte, hogy ismét nála az irányítás, és rövid ereszkedés után sikerült egyvonalban haladniuk előre a levegőben. Egy légáramlat a sárkány szárnya alá csapott, aki ezt ösztönösen kihasználva fentebb siklott vele, majd vitorlázásba kezdett.

Ryker és Tezoth felettük hasítottak el, és jóval arrébb fordultak vissza feléjük, hogy kellőképp lelassuljanak ők is. A sziklaugró felfeküdt az áramlat, amire Serpeida is, és hamarosan már egymás mellett vitorláztak. Aphra feszülten ült a nyeregben, majd mikor megpillantotta a félhomályban a melléjük sikló százados megkönnyebbült arckifejezését, kénytelen volt elnevetnie magát örömében.

- Megcsinálta - kiáltott oda neki a férfi, a lány pedig lehunyt szemmel simogatta meg a sárkánya nyakát.

Milyen naiv vagyok - gondolta - Attól, még, hogy nem látom elhomályosodni a horizontot, még érzem a könnyeket az arcomon.

****

Alábecsülni, hogy mi jön még ezután - sóhajtott magában a lány csüggedten, ahogy közeledtek az istálló felé a századossal az oldalán - Na, ez volt a valódi naivitás.

Ugyanis, nem volt elég kicsempészni, és meglovagolni a sárkányt: visszacsempészni, mikor a többiek már elindulnak ugyan azon az útvonalon futni - ehhez azért kellett bátorság. Fel is merült benne, hogy talán a százados nem is gondolta ezt át eléggé, ám mikor felvetette, Ryker ügyesen le is szerelte.

- Ugyan, majd meglátja, hogy akkor már teljesen mindegy lesz, látnak-e minket vagy sem, mikor visszaérünk.

Azt hitte arra gondol, hogy már nyert ügyük lesz, hisz sikerült, meglovagolta, ám… El is felejtette, hogy valakitől bizony engedélyt kell majd kérni a sárkánycserére. Ez a valaki pedig nem akárki volt: maga Jonathan Rephlix.

Ezt a nyomasztó gondolatot egyelőre azonban elfelejthette. Viszonylag gyorsan sétáltak a földúton, ám Serpeidát majdhogynem vonszolni kellett: biztosan elfáradt, de az is egyértelmű volt, hogy jó adag lustaság is szorult belé, és semmi kedve se volt többet gyalogolni.

Ráadásul, ha ez nem lett volna elég, ő is fáradt van, a százada pedig épp most fordult rá kocogva a földútra. Aphra egy pillanatra megtorpant.

Ó jaj - ütött belé egyből a felismerés, ahogy meglátta Elysiát az első sorban. Bár még messzebb voltak, már így is érezte a villámokat, amiket felé szór a szakaszvezetője. Hisz ha nincs a helyén reggel, elsőként őt kérik számon. Közelebb érve, valószínűleg csak az akadályozta meg Elysiát abban, hogy rávesse magát idegességében a lányra, hogy Ryker komor tekintettel útját állta. Ezért, illetve a futást vezénylő ezredes szúrós tekintetére nem hajtotta végre a pár másodperc alatt is gondosan megtervezett magánakciót.

Miután túlérte a szemmel verést, a többiek reakciója sem volt sokkal biztatóbb. A többiek hasonló tekintettel mérték őket végig, a borotvált hajú lánytól eltérően azonban távolságot tartva az út szélére húzódtak. Kivéve persze Amyt, aki elégedetten konstatálta, hogy egyedül maradt az út közepén kocogva, bár ennek jelet természetesen nem adott.

Az istállóban is kaptak hasonló pillantásokat - a veteránok már a századost se kímélték -, ám senki se szólt egy szót sem. Ryker rendbe tette Tezothot, majd bevárta a lányt is, és szintén néma csendben kisétáltak az istállóból.

A hangulatra nem igazán voltak szavak, olyan volt a légkör körülöttük, mint akik személyesen sétálnak el a kivégzésük színhelyére. Aphra hálás volt, nem is tudta szavakba önteni, vagy kimutatni mennyire. Vadidegenként került a százados alá, és mégis, a férfi olyannyira megbízik benne, hogy kockára teszi érte a munkáját - és talán az életét. Hisz nem volt titok: Nexurban legális volt az azonnali kivégzés is.

A vezetőségi folyosóra lépve még erősebb fenyegetettség tört rájuk.            Síri csend volt, ám tudták, szinte érezték, hogy minden ajtó mögött serény munka folyik. Ryker nem lassított, célirányosan a legutolsó ajtó felé sétált, majd megállt és előtte, és hátrapillantott a lányra, mintegy ellenőrzésként, hogy valóban készen áll rá.

Bekopogott, az követően pedig bátran be is lépett, Aphra ezen meg is lepődött, ám miután is átlépte a küszöböt, megértette a magabiztosságot. Odabent még csak egy előszoba fogadta őket, egy titkárnővel. Aphra szemében felismerés csillant. Vékony volt, óvatos, és az egyenruhás katonák láttán kicsit összerezzent, annak ellenére is, hogy talán már évek óta itt dolgozik. Felismerte. Olyan volt, mint ő, mikor az első nap idekerült. Bár a haja barna volt, a szeme pedig kék, és szemüveget hordott, tisztán látta a mozgásán is, hogy törékeny alkat.

- Segíthetek? - állt fel tisztelgésképpen egyből, majd kilépett az asztal mögül.

- A kormányzóúrral szeretnénk beszélni - szögezte le komolyan a férfi, mire a titkárnő gyorsabban akart felelni, minthogy kigondolta volna a válaszát.

- Ah… Elnézést, de a kormányzóúr ma nem tartózkodik az irodában, esetleg hagyhatnak neki…

- Csak nem a kedvenc századosom az? - nyílt ki hirtelen az ajtó, Jonathan Rephlix pedig olyan vehemenciával lépett ki rajta, hogy Aphrának kedve lett volna nyúlmódjára kifutni a szobából, ám csak hátrébb lépett ijedten, a titkárnővel egyetemben.

- Aaa… Igen… Khm, Kormányzóúr, sajnáljuk, igazán nem akartuk megzavarni - Aphra még sohasem látta ilyennek Rykert. A férfi mindig összeszedetten, bátran beszélt, ám most mintha neki is inába szállt volna a bátorsága.

- Ugyan már, ne nevettessen, rég nem járt itt - ragadta a férfi vállát, és szinte eltolta az irodája irányába, majd derűs arccal a lány felé fordult, aki egyből haptákba vágta magát.

- Kormányzóúr! - húzta ki magát Aphra tisztelgés közben, és igyekezett minél komolyabb kifejezést ölteni magára, hogy leplezhesse félelmét és zavarát, ám Rephlix arcára tekintettel, ez valószínűleg nem sikerült.

- Hagyjuk már a formalitást, kerüljön bentebb - csúszott a férfi keze a lány hátára, és maga előtt betolta őt is a küszöbön. Miután becsukta maga után az ajtót, hosszú léptekkel az asztalához sétált, és leült mögé, miközben megigazította mélyzöld öltönyét - No és mi szél hozta Nexur kitűntetett századosát és a kedves hölgyet szerény irodámba? - kérdezte széles, és persze hófehér mosollyal a férfi, Aphra pedig zavartan körbenézett. Szerény iroda? Csak ez a pár négyzetméteres helyiség drágábban lett kialakítva, mint az ő házuk összesen.

A csendre figyelt fel. A százados tekintete komoran elidőzött az asztalon nyugvó díszes, szélein aranyozott porceláncsészén.

- Kávét esetleg? - reagált erre a mozzanatra azonnal immár szintén komoly hangvétellel a kormányzó, és ahogy a férfi felpillantott rá, tisztán látszott a szemeiben, hogy a kérdés túlmutatott az egyszerű invitáláson.

- Nem, köszönöm - válaszolt végül Ryker, a két férfi közül pedig egyikük sem fektetett hangsúlyt rá, hogy vajon Aphra mit válaszolt volna erre. A lány már arra készült, hogy magára vállalja a szószóló szerepét, ám szerencsére a százados megelőzte - Tárgyalni szeretnék önnel, Mr. Rephlix - szólalt meg végül, a kabátja zsebéből elővette a jegyzetfüzetét és átnyújtotta azt a kormányzónak. A szőke férfi a homlokát ráncolva vette át a füzetet, és fellapozta, majd beleolvasott.

- Ez meg mi? - nézett fel végül a füzetből, és először a századosra, majd a lányra pillantott, tekintettel rá, hogy a neve többször is szerepelt a sorok között.

- Benks pár hete kapcsolatot létesített a nagy vörössel hátul - kezdett bele halkan a százados, mire a kormányzó szemöldöke megrándult, és ám további rezzenések nélkül, szinte mozdulatlanul hallgatta a beszámolót. És Ryker elmondott mindent. Minden alkalmat, amit a füzetbe lejegyzett, a fejlődést, amit látott a sárkányon és a lányon is, végül a hajnali röpleckét is. A kormányzó a magyarázat végére mély levegőt vett, kezeit összekulcsolta az arca előtt majd azon támasztotta meg homlokát. Csend telepedett az irodára, csak a kintről beszűrődő edzés vezénylés szűrődött be.

- Nézze, uram… - vett bátorságot magán Aphra, mikor már számára is kínosra nyúlt a csend, Rephlix azonban továbbra is az íróasztalt szuggerálva leintette. A csend tovább folytatódott, és minél tovább tartott, annál mélyebb és őszintébb fenyegetettség áradt szét a lány lelkében. Ha Ryker nem rúgatta ki aznap, most biztosan kifogják.

- És mit akarnak tenni ezekkel az… Ismeretekkel? - szólalt meg végül a férfi, tekintete átható volt, Aphra úgy érezte, ha akarna, se tudna hazudni neki. A százados habozott, így megragadta a lehetőséget, hogy végre ő is tegyen valamit az ügyben.

- Uram - állt fel tisztelegve, tekintete elszántabb volt, mint bármikor. Serpeida élete volt a tét - Engedje meg, hogy őt lovagoljam mostantól. Szüksége van rám, és nekem is rá. Nélküle nem is tudom, hogy itt lennék-e még. Az itt az egyetlen számomra, uram, és a világon én vagyok az egyetlen számára. Kérem, engedje meg. Bármit elvállalok cserébe - beszéd közben végig a szemébe nézett, nem kapta el róla a tekintetét, de amint elhallgatott, úgy érezte, megbánta ezt. A férfi szemeiben ugyanis olyan érzéseket látott, amiket talán nem volt képes kezelni. A kormányzó most ültében még fenyegetőbb volt, mint bármikor máskor. A szemében már látta az elutasítást, a kegyetlen ítéletet, a megmásíthatatlan akaratot… Vége.

- Legyen - szólalt meg váratlanul a férfi, és határozottan ő is felállt, még az asztal ellenére is fenyegetően magaslott a lány a felé. Aphra megszeppenten pislogva nézett fel rá, Rykernek pedig meg kellett markolni a szék karfáját, csak hogy érezze: nem, nem halt meg, sőt, egyelőre úgy tűnik, jó helyzetben vannak - De egy esélye van, több nincs. Ha a sárkány bárkit is megsebesít, akárcsak egy kis kárt is okoz valamiben, maga elbúcsúzik a munkahelyétől, a védence pedig az életétől - jelentette ki komolyan a férfi, Aphra azonban a kegyetlen szavak ellenére is szélesen elmosolyodott örömében.

- Nagyon hálás vagyok uram! Ígérem, vigyázok rá, és… - kezdett volna buzgó hálálkodásba a lány, Rephlix azonban közbeszólt.

- És Ön megy el az első adandó küldetésre is, Benks. Azzal a sárkánnyal. Addigra képezzék ki. Amennyiben nem sikerül, senkit sem fog érdekelni, ha felkészületlenül éri egy ütközet. Senkit.

- Értettem - komolyodott el ismét a lány.

- Ryker - nyújtotta át a füzetet a kormányzó, a férfi pedig hirtelen zavarában felpattant és elvette a jegyzeteit - És most kérem, mutassák meg az eddig elért sikereket.

- Tessék? - kérdezett vissza Aphra nagy szemekkel.

- Csak nem gondolja, hogy szövegeléssel akarnak meggyőzni? - kérdezett vissza arrogánsan a férfi, és bár kilépett az asztal mögül, egy elegáns kézmozdulattal utalt rá, hogy bizony nem ő fog elől menni.

A százados azonnal meg is értette a gesztust, és készségesen kinyitotta az ajtót. Rephlix gálánsan előre engedte a lányt, majd kilépett utána, a folyosóra érve pedig megvárta, amíg mindketten elé kerülnek, és csak ezután indult ő is utánuk.

Az istállóban aztán Aphra és a százados mindent pontosan megmutatott és szemléltetett a kormányzónak, a bokszhoz pedig kisebb tömeg is gyűlt, ahogy a többi katona - veteránok és újoncok egyaránt - kíváncsian figyelte a jelenetet, meg a kormányzó jelenlétét.

- Ha megengedi, akkor kiviszem a pályára, és teszek vele egy sétakört - ajánlotta fel Aphra a már felszerszámozott Serpeida kantárját fogva, és ki akart lépni vele az ajtón, a sárkány azonban hátrahúzta a fejét, és behúzódott a sarokba. Az egész procedúra alatt igyekezett visszahúzódni a sarokba, Aphra ezt a kialakult tömegnek tulajdonította.

- Nem szükséges - nézett végig a sarokban ülő sárkányon Rephlix - Meggyőzött - biccentett a lány felé a férfi halvány mosollyal, majd az ujjait a háta mögött összekulcsolva egyszerűen sarkon fordult, és elindult a folyosón. A tömeg szinte félreugrott az útjából, és mindenki a falhoz állva figyelte, ahogy a kormányzó lassan távozik az épületből, akárcsak egy nemes oroszlán.

****

Az idő lehűlt, esőfelhők gyülekeztek az égen. Ha ez nem lett volna elég, hogy Vanessa Mistoak kedve elmenjen, még a bogarak is alacsonyan kezdtek szálldogálni. Eleve, az istálló melletti kénes trágyaszag is komolyan próbára tette a türelmét, nem is beszélve a hidegről. Kénytelen volt felvenni a téli szőrmekabátját és sapkáját, noha a katonák atlétában tébláboltak mellette.

Jonathan Rephlix megjelenése némileg új színt öntött bele. A férfi ugyan oldalra pillantott rá, de aztán hűvösen tovább is állt. Mistoak felszívta magát, de nem a dühtől, inkább csak a meglepettségtől. Amennyire gyorsan tudott közlekedni fekete tűsarkújában földúton, a tőle telhető legtöbb kecsességgel utána is sietett.

- Jonathan! - karolta keblére fehér prémjét a nő, és abban reménykedett, hogy majd a hangjára a férfi megáll, ám nem tette, sőt, gyorsított a léptein, így ő is kénytelen volt tartani a lépést - Az istenekre már, Jonathan! Mit kerestél odabent? - kérdezte a nő, némi undorral a hangjában, mikor az istállóra utalt.

- Semmi közöd hozzá - morogta halkan a férfi. Megesküdött rá, hogy ha ez a nőszemély még egyszer kiejti a nevét, akkor nem áll jót magáért. Persze aztán enyhe idegösszeroppanást kapott, mikor Vanessa mégiscsak a keresztnevét pihegte mögötte.

- Jonathan… Azt hittem vagyunk már annyira bizalmas kapcsolatban, hogy ilyet ne vágj a fejemhez - a férfi hirtelen megállt és hátrafordult. Közellépett a nőhöz, aki csókra számított, ám a férfi villogó tekintetére meghunyászkodott.

- Hát nem, nem vagyunk - sziszegte halkan Rephlix, és tovább is viharzott az épület felé. Mistoak viszont nem adta fel. Hátrapillantott, és szerencsétlenségére Aphra volt az első, akit megpillantott kilépni az istállóba. A féltékenység marcangolni kezdte.

- Mit látsz abban a csitriben, ami vonzóbb, mint én? - húzta el száját a nő, mikor már újra utolérte a kormányzót, aki váratlanul ismét hátrafordult, és erősen elkapta Mistoak kezét.

- Melyik része nem volt világos a mondandómnak? - kérdezte ingerülten, a fogait csikorgatva. A nő hüledezve nyúlt a szőke férfi kézfejéért, ami az ő karját szorongatta kérlelhetetlenül - Ma egyedül alszom - jelentette ki végül, és finoman ellökte magától a nőt, mikor elengedte a kezét. Nem arról volt szó, hogy nem tudott volna nagyobbat lökni rajta, vagy nem látta volna szívesen, ahogy a szőrme épségéért sipákolva tápászkodik fel. Kormányzó létére így is eléggé kijött a sodrából.

Ez egy igazán borongós napnak indul.